A magyar nyomdászat

Magyar nyomdászat a XVI-XVII. században

Az első XVI. századbeli magyar nyomdászok a törököktől meg nem szállt országrészekben, a Dunántúl nyugati felében, a Felvidéken és Erdélyben kezdték működésüket. A reformáció volt a nagy indító erő, amely a magyar nyomdákat életre hívta. Míg a nyugati országok nyomdái a kultúra, tudomány és irodalom terjesztésére használták, addig nálunk kezdetben elsősorban egy célt ismert: a reformáció terjesztését elősegíteni hazánkban. 

A nyomdák túlnyomó részben hitvitázó könyveket jelentettek meg, az első időkben protestáns lelkészek tollából, de később a katolikus papság is felismerte a sajtó erejét, és hasonló eszközökkel harcot kezdett a protestánsok ellen.

Magyar nyelvű könyvek már a hazai nyomdák létrejötte előtt is megjelentek. Ezeket Bécsben, Nürnbergben vagy Krakkóban nyomtatták. Pesti Gábor Aesopus fabulái és másik két könyve, amelyeket Johannes Singriener nyomtatott 1536-ban, továbbá Komjáti Benedek Az szent Pál levelei magyar nyelven, melyet Hieronymus Vietor krakkói nyomdász nyomtatott 1533-ban.

Az első magyarországi nyomda, Honterus János brassói nyomdája 1535-ben alakult meg, de magyar nyelvű könyvet nem nyomtatott. 

Az első magyar nyelvű nyomdának a Sárvár melletti újszigetit minősíthetjük, amelyet a vár ura, Nádasdy Tamás protestáns főúr Sylvester János buzdítására állított fel 1537-ben. A Nádasdy nyomdát Abádi Benedek vezette, két termékét ismerjük, ezek: Sylvester János Grammatica Hungaro-Latina 1539-ből és az Új Testamentum magyar fordítása, számos fametszettel, 1541-ből. Egyéb kiadványai elvesztek. 

A nyomdáról 1541 után többé nem hallunk.

1582-től 1604-ig már Manlius János nyomdász vándorolt a nyugati országrészben. Németújvár volt az első állomása, ahol 1582 és 1584 között működött. 1587-ben már a horvátországi Varasdon nyomtatott könyveken szerepel a neve. Az ezt követő időkben Monyorókerékről, az Erdődy grófok birtokáról jelöli kiadványait, 1592-ben Németlövőn van, majd pedig Sárváron. Itt adta ki 1602-ben Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól című, a katolikusok ellen írt, nemes stílusú, költői szárnyalású könyvét.

Manlius János, az idegen származású vándornyomdász, maradandó érdemeket szerzett a protestantizmus és a magyarság ügyének. Kiadványai közül mintegy hatvan maradt fenn.

Bornemisza Péter evangélikus lelkész, az irodalomtörténet számottevő alakja, szintén vándornyomdász volt. Pesten született, éveken át tanult Német-, Olasz- és Franciaországban, majd hazatérve, egy ideig nevelője volt Balassi Bálintnak. 1573-ban Semptén telepedett le, ahol sokat írt és nyomtatott. Egyebek között Az Evangeliomokból és az Epistolákból való tanuságok című, maga írta könyvet is itt nyomtatta. Az erősödő ellenreformáció miatt Balassa István detrekői várába vitte sajtóját. Itt nyomtatta ki Énekes könyvét, fába metszett hangjegyekkel. Detrekőről 1584-ben átköltözött nyomdájával a szomszédos Rárbok faluba, ahol még abban az évben Prédikációk című kötetét adta ki, s itt halt meg 1585-ben.
 

Telegdi Miklós neves pécsi püspök és esztergomi nagyprépost kiadta hitvitázó prédikációit, válaszolva Bornemisza érveire. Népszerűen, nemesen egyszerű stílusban írt, hogy mindenki megérthesse. Megvásárolta a bécsi jezsuiták 1553 óta szünetelő nyomdáját, s 1577-ben Nagyszombatban állította fel. A nyomda Telegdi számos vitairatán kívül az első magyar nyelvű katolikus naptárt is nyomtatta.

II. Rudolf 1584-ben kiadott rendelete a könyvnyomdai szabadalom megadását királyi jognak nyilvánította, s ugyanekkor beszüntette a királyi szabadalom nélkül dolgozó protestáns nyomdák működését. Szabadalmat egyedül a katolikusok nagyszombati nyomdája kapott.

A nagyszombati nyomda Telegdi Miklósnak 1586-ban bekövetkezett halála után az esztergomi székeskáptalan tulajdonába ment át, majd 1598-ban Forgách Ferenc esztergomi érsek a jezsuitáknak adományozta, később pedig, 1655-ben a Pázmány által felállított egyetem tulajdona lett.

Pázmány Péter, még mint a gráci egyetem hittudományi fakultásának tanára, 1603-ban megírta válaszát Magyari István könyvére, s a nagyszombati nyomda Felelet az Magyari István sárvári praedicatornak az ország romlása okairól írt könyvére cím alatt kinyomtatta. Pázmány ezzel a könyvével kezdte meg hitvitázó irodalmi működését. A nyomda vezetői ebben az időben Németországból kerültek hazánkba, és elsősorban a német nyomtatómesterség fejlettségének tudható be a nagyszombati kiadványok magas színvonala (egyre kevesebb folio alakú, és egyre több nyolcad, sőt tizenketted alakú könyv jelenik meg).

A nagyszombati nyomdának egyik legszorgalmasabb írója, Pécsi Lukács, németből fordítja az Az Keresztyén Szüzeknek Tiszteséges Koszorúja c. könyvet. A kiadvány a nagyszombati nyomda XVII. századbeli legszebb terméke.

1621-1640 között nem ismerjük a nagyszombati nyomda munkáját, mert ebből az időből semmilyen sajtótermék nem maradt fenn. Ekkor kezdte meg működését a pozsonyi érseki nyomda. Nagy a valószínűsége annak, hogy a nagyszombati nyomdát már 1621-ben átköltöztették Pozsonyba azért, mert Nagyszombat 1620 után Bethlen Gábor támadásai miatt veszélyeztetve volt, és Pozsony biztonságosabbnak látszott. Már ezt megelőzően, 1604-ben alapított Forgách Ferenc esztergomi érsek Pozsonyban nyomdát, ahol 1613-ban Pázmány Péter legnevezetesebb irodalmi munkája, az Isteni Igasságra vezérlő Kalauz jelent meg, rendkívül díszes kiadásban. Ehhez a nyomdához csatolták a Nagyszombatból áthozott nyomdát is, amely 1640-ig működött Pozsonyban

1635-ben Pázmány Péter megalapította a nagyszombati egyetemet. Már 5 év óta fennállott az egyetem, amikor a nagyszombati nyomda 1640-ben a beleolvadt pozsonyi nyomdával együtt visszakerült eredeti székhelyére, s most már mint egyetemi nyomda, újból megkezdte működését.

Az egyetem alapításával és a nyomda visszatelepítésével ismét Nagyszombat lett a katolikus irodalom központja. Ebben az időben az esztergomi érsekség is itt működött, a magyarországi katolicizmus utolsó várában. Érthető tehát, hogy a nagyszombati nyomda jelentősége napról napra emelkedett, sőt még a törökök kiűzése után is megmaradt mindaddig, míg Mária Terézia, a jezsuita rend eltörlésével, 1773-ban az egyetemet és vele a nyomdát Budára helyezte.

A felvidék nyomdai fejlődését sokáig gátolta a nagy nyomdaváros, Krakkó közelsége, amely az egész országrész nyomdai szükségletét hosszú időn keresztül ellátta.
A Felvidék első nyomdáját Gutgesell Dávid rendezte be Bártfán. A nyomda később Klösz Jakabé lett, majd pedig a város tulajdonába került. Ezt a nyomdát idővel a jezsuiták vásárolták meg és Kassára vitték, ahol idővel jelentős üzemmé fejlődött.

A legnevezetesebb felvidéki nyomdai központ Lőcse volt. Itt állított fel 1614-ben Klösz Jakab bártfai nyomdász fióknyomdát. Ezt rövidesen átvette Schultz Dániel, aki több szép könyvet adott ki. Schultz 1623-ban átköltözött Kassára, és nyomdáját egyik volt alkalmazottja, Brewer Lőrinc vette át, aki nemcsak Lőcse városának, de az egész országnak dicsőségére vált. Brewer Lőrinc nagy hozzáértéssel vezette nyomdáját. 1638-ban már görög betűkkel is felszerelte nyomdáját, mint egyik kiadványa, Medgyesi Pál Praxis Pietatis, azaz A Kegyesség Gyakorlása tanúsítja.

Érdekes kis könyve az 1627-ben megjelent Az Nagy Sándornak Macedonok győzhetetlen Királlyának Historiája. A könyv fametszetű címlapja mennyezetes trónon ülő királyt ábrázol, fején korona, kezében pallos. 

Brewer adta ki s, 1630-ban Szenczi Molnár Albert Az legfőbb jóról, melyre ez világ mindenkoron serényen és valóban vágyódik, majd pedig a Psalterium Ungaricum, Szent Dávid Királynak és Prófétának százötven zsoltári a francia nótáknak és verseknek módjokra... című munkát. Ez a könyv változatlan szöveggel eddig száz kiadást ért el. Nála jelent meg 1634-ben az Evangéliumok és Epistolák című vaskos kötet is.

Brewer Lőrinc negyven esztendőn keresztül vezette nyomdáját. Vallásos és tudományos könyvek egész tömegét adta ki, se szeri, se száma a széphistóriáknak és históriás énekeknek, amelyeket vásárokon az egész országban terjesztett. Ő volt a megindítója a még ma is emlegetett hírneves lőcsei kalendáriumnak, amely 1626-ban jelent meg először.

Halála után özvegye, majd egyik fia, Brewer Sámuel vette át a nagy hírű nyomdát, amelyhez az új betűket az 1664-ben külföldről szülővárosába visszatért János nevű testvére hozta magával. Brewer János külföldön orvosdoktori címet szerzett, de itthon mégis apja mesterségét folytatta. Brewer Sámuel feladatául tűzte ki, hogy a nyomdának az egész világon hírnevet szerezzen. E törekvése páratlan szorgalomra és kitartásra serkentette. Brewer Sámuel halála után, 1699-ben, neje, Zsófia vette át a nyomda vezetését, majd 1705-ben gyermekei Brewer Sámuel örökösei néven folytatták az üzletet. A több mint száz éven keresztül működő nyomda kiváló teljesítményeivel a magyar nyomdászat történetében az elsők között foglal helyet.

Forrás: Tevan Andor: A könyv évezredes útja   https://mek.oszk.hu/01600/01650/html/fejez23.htm